- Gyereknyelven

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Szint 8
 


A szobatisztaságról


    Kevesen büszkélkedhetnek azzal, hogy náluk bizony simán ment a szobatisztaságra szoktatás. Később persze megszépülnek az emlékek, de valljuk be, általában ez egy macerás, sok türelmet igénylő, lassú folyamat eredménye... Viszont megéri türelmesnek lenni, mert sok későbbi problémát előzhetünk meg vele.

    Először is járjuk körül, hogy mikorra várható el egy gyerektől, hogy szobatiszta legyen. Ehhez több mindennek kell egyszerre teljesülnie. Az első és legfontosabb, hogy a gyerek elég érett legyen ahhoz, hogy megtanulja szabályozni a széklet- és vizeletürítést. Ez egy biológiai-érési folyamat, nem lehet erőltetni. Ez nagyjából 2,5-3 éves kor között alakul ki, de ilyenkor még nagyon gyakoriak a „balesetek”, inkább arról van szó, hogy már bizonyos ideig képesek visszatartani a pisit/kakit. 3 és 4 éves kor között a nappali szobatisztaság már általában kialakul (a pelusba kakilás még ekkor is normálisnak nevezhető), az éjszakai bepisilés azonban csak később, nagyjából 5 éves korra válik biztossá. Ennek hormonális okai vannak, hiszen az antidiuretikus hormon (amely a vizelet besűrítéséért felelős, ez akadályozza meg az éjszakai bepisilést) csak 4-7 éves kor között kezd el termelődni. Az érettséghez jön hozzá továbbá a lelki összetevő, ami szintén több dologból áll. Ezek nagyjából a következők:

    Mit jelent a szobatisztaságra nevelés a gyereknek pszichológiai szempontból?

    A gyereknek, lássuk be ez egy komoly feladat, az első igazi kihívás. Ráadásul éppen akkor, amikor javában tart a dackorszak, tehát mindenben szeretne ellent mondani, a saját akaratát érvényesíteni. Nem könnyű összehozni a kettőt… Ez a gyakorlatban sokszor úgy jelentkezik, hogy míg egyik nap büszkén újságolja este apának, hogy sikerült bilibe kakilnia, másik nap csak azért sem hajlandó ráülni a bilire. Egy komoly feladat végigcsinálásához elszántság és kitartás kell, ami nem éppen a háromévesek erőssége. Ezért sem szabad túl nagy ügyet csinálni belőle szülőként, sokkal többet ér, ha türelmesek vagyunk, és kivárjuk, hogy magától érjen meg rá. Pszichológiai szempontból továbbá a kakiláshoz ebben a korosztályban egy irreális félelem társul (ez természetes, szinte minden gyerek átesik rajta).  A kakilás számukra ijesztő, mert azt hiszik a széklet a saját testük része, amit ha elengednek, azzal egy testrészüktől válnak meg. Ez a félelem is megoldódik magától, ha a gyerek a saját tempójában szokhat át a bilizésre.

     Mit lát a gyerek a környezetében, mennyire természetes neki a bili/wc használata?

    Ahhoz, hogy elvárható legyen egy háromévestől, hogy az eddigi kényelmes pelusozásról rátérjen a bili vagy wc-használatra, arra van szüksége, hogy ez egy mindennapi, természetes dolog legyen számára. Ne legyen kitiltva a fürdőszobából, hanem lássa, hogy a felnőttek bizony ott pisilnek. Az a gyerek, aki sose látta, hogy mit kell csinálni a wc-n, teljes joggal fog idegenkedni annak használatától. Ha viszont ez a mindennapok része, talán még büszke is lesz rá, hogy ő is úgy csinálhat, mint a felnőttek.

    Mennyire kapcsolódnak a kakilás/pisilés témához negatív érzések (szégyen, teljesítményelvárás, bűntudat, feszültség)

    Sajnos – akaratunkon kívül – már jó korán elültetjük a gyerekben, hogy a kaki fúj, büdös, rossz dolog. Ne csodálkozzunk, ha később idegenkedni fog tőle. Később pedig – ahogy egyre sürgetőbbé válik a szülőknek a szobatisztaság elérése – lesz még inkább feszültséggel terhelt ez a kérdéskör. A gyerekek ezt megérzik és azonosulnak vele. Őket is frusztrálni fogja, rossz érzések kapcsolódnak majd hozzá. Pedig éppen ennek elkerülése lenne a cél, hagyni őket a saját tempójukban megérni a szobatisztaságra. Ebben benne van, hogy néha egy-egy jobb időszak után visszaesnek, és újra kérik a pelust a kakiláshoz, majd megint elhagyják. Ez teljesen normális, a fejlődés nem csak előrehaladó folyamat, néha vissza kell lépni egyet, hogy aztán meg tudják haladni a korábbi szintet. Legyünk türelmesek, ne stresszeljük magunkat, mert a gyerek megérzi! Ha a bilibe pisilés/kakilás teljesítményelvárás lesz, esetleg szégyenérzet  is társul hozzá, hátráltatjuk a gyereket a szobatisztaság elérésében.
 
    A gyerekre ható egyéb lelki terhek ebben a korban gyakran a szobatisztaság problémái kapcsán jelentkeznek.

    Ez annyit jelent, hogy ha valami megviseli a gyereket (testvér születése, szülők válása, költözés, bölcsődébe, óvodába kerülés), az könnyen okoz visszaesést vagy akár megakadást a szobatisztaság fejlődésében. Ez teljesen természetes, ilyenkor az alapprobléma megoldása, csökkentése az elsődleges. Nem érdemes halogatni, mert sajnos a bepisilés elég makacs tünetté tudja kinőni magát, fontos, hogy foglalkozzunk vele.


Mi segíthet?

Annak érdekében, hogy a gyereknek minél természetesebb legyen a szobatisztaság kialakulása, a legtöbb, amit a szülők tehetnek, ha türelmesek, elfogadók és nem akarják mindenáron kontrollálni a dolgot. Ezen kívül sokat segíthetnek még a témával foglalkozó gyerekkönyvek (pl: „Bilikönyv”, „A vakond, aki ki akarta deríteni, hogy ki csinált a fejére”), amik csak a szülőknek szokták furcsák és naturálisak lenni, a gyerekek nagyon szeretik!! Ezen kívül a maszatolás, sarazás (valóban, ezek sem éppen szülőpárti tevékenységek), gyurmázás szintén oldják az ehhez kapcsolódó feszültségeket.


                                                                                                                                                                                     Hermán Noémi